Takeda Ryu Enshin-ha


Az 1950-es években a Takeda iskolát SOKE OBA ICHIO vezette. Ebben az időszakban a tanítás hagyományosan kis csoportban, zárt körben zajlott. Az iskolába való bejutás nem volt bárki számára elérhető. Ajánlólevélre volt szükség hozzá, illetve az iskola vezetője mindig tesztelte a leendő tanítványt, mielőtt tanítványának befogadta volna.

ICHIO OBA 1959-ben elhunyt és nem nevezte meg az utódját, ami azt jelentette, hogy megszakadt az ezredéves öröklési vonal. Ez az időszak nagyon nehéz volt az iskola haladó tanítványai számára, hiszen dönteniük kellett, hogy milyen úton haladjanak tovább. Ekkor döntöttek úgy, hogy az iskolát Soke Hisashi Nakamura vezetésével továbbfolytatják és megszüntetik a régi zártkörű oktatási rendszert és bárki számára kinyitják az iskola kapuit. Ebben a döntésében nagy hatással volt rá Ueshiba Morihei és Jigoro Kano is.

Az iskola vezetői ekkor találkoztak először azzal a problémával, hogy az új tanítványok nagy részének nem volt előképzettsége, korábbi harcművészeti tapasztalata és ezért számukra a hagyományos Takeda Ryu oktatási rendszer megértése és elsajátítása nehézségekbe ütközött. Ennek hatására határozták el, hogy a régi oktatási rendszert átalakítják és a kezdők, illetve a harcművészet világában kevésbé jártas tanítványok számára is könnyebben megérthető formába öntik. Így alakult ki a ma ismert Takeda Ryu Nakamura-Ha, illetve később a Takeda Ryu Maroto-ha iskolák oktatási rendszere.

ICHIO OBA halála után viszont számos magasabb fokozatú tanítvány nem követte Soke Nakmaurát, hanem saját dojokat nyitottak és továbbra is a tradicionális zártkörű oktatást folytatták úgy, ahogy ICHIO OBA is csinálta. Ezt az utat választotta Kancho Kenshinsai Machida is, aki saját otthonában nyitotta meg dojoját és ott kezdte el oktatni a hozzá csatlakozó tanítványait. Az általa vezetett iskolát pedig Takeda Ryu Enshin-ha-nak nevezte el.



A Takeda Ryu Enshin-ha változatlanul megőrizte azokat a technikákat és elveket, amiket SOKE OBA ICHIO oktatott, és amelyek ezredéves fejlődés után végre hozzánk is eljuthatnak. Az iskola megőrizte azokat a végrehajtási módokat, amik kifejezetten csatatérre, páncélban lévő ellenfél ellen találtak ki, úgy ahogy megőrizte azokat is, amik rendfenntartáshoz, vagy szűk térben, fegyver nélkül kellettek. Világosan látszik, hogy az iskola technikái hogyan alakultak, alkalmazkodtak Japán történelméhez, illetve Japán mindenkori berendezkedéséhez.

A Takeda Ryu Enshin-ha iskolát 2008 óta oktatjuk a Szamuráj Suli keretei között. Bővebb információért kérlek keress meg minket facebookon, vagy írj messengeren.