Takeda ryu, Daito ryu, Hakko Ryu, Aikido. Tessék?!
Ezt a kérdést már egy másik pontba érintettem. Itt egy kicsit bővebben foglalkozom a témával.
A fent említett négy harcművészeti ágak rokon ágak. A Takeda Ryu és a Daito Ryu egymás mellett fejlődő eredeti ágak, míg a Hakko Ryu és az Aikido ezekből az eredeti ágakból kifejlesztett modern ágak. A könnyebb érthetőség kedvéért had adjak egy rövid történelmi áttekintést:
Az Aiki alapú harcművészet kialakulásáról, már a korai időszakokban is szólnak történetek. A legkorábbi KEIKO császár (kb.71 - 130 között uralkodott) uralkodásának 27. évéből származik. Erről bővebben itt lehet olvasni. Ekkor még a családot Minamotonak hívták. A sok évszázadon keresztül tesztelt és fejlesztett gyakorlatokat először a híres generális Minamoto no Yoshimitsu (1045 – 1127. november 25) foglalta rendszerbe. Sokan őt tekintik az AIKI atyjának. Yoshimitsu nemcsak a harcművészeti iskolát alapította meg, de családja nevét Minamotoról Takeda-ra változtatta.
A Takeda család számára a 16. század volt a sikereinek csúcspontja. A sikerekben nagy szerepet játszott a Japán történelem egyik leghíresebb alakja, Takeda Shingen (1521. december 1 – 1573. Május 13). Takeda Shingen radikálisan megváltoztatta a Japánban addig ismert harcászati nézeteket, így sokan úgy gondolják, hogy akár Shógun is lehetett volna belőle. Pontos információk nem maradtak fenn halála körülményeiről, de azt tudjuk, hogy 1573-ban bekövetkezett halála után a család egyre inkább elvesztette befolyását, elkezdte a hatalomból való folyamatos kiszorulását.
A folyamatos veszteségek, kudarcok és bukások harására Takeda Kunitsugu úgy döntött, hogy családjával Aizu tartományba költözik, ahol nevet változtatva szerzi vissza családja becsületét. Ekkor változtatta meg családja nevét Daito Ryu-ra. A Daito Ryu harcművészeti iskolát a 16. században alapították és innentől kezdve beszélhetünk két párhuzamosan fejlődő ágról.
A fenti történetből kiderül, hogy bár a Takeda Ryu és a Daito Ryu rokon iskolák, történetük sokáig azonos szálon fut, mégis az egymástól elszigetelt fejlődés miatt nem beszélhetünk azonos iskoláról. A Daito Ryu iskola két fő ágra és számos kisebb csoportra szakadt szét Takeda Tokimune 1993-ban bekövetkezett halála utána, aki a híres szamuráj, Takeda Sokaku (1859. október 10 – 1943. április 25) fia volt. Az egyik ág vezetője Kondo Katsuyuki lett, míg a másiké pedig Shigemitsu Kato (1940 - 2013) és Gunpachi Arisawa.
A Daito Ryu iskolán belül Takeda Sokaku volt az első, aki egy kicsit nyíltabban kezdte el az ágat oktatni és így az eredeti iskolából számos új iskola fejlődött ki. Ezek közül a leghíresebb az Aikido.
Az Aikido alapítója Morihei Ueshiba (1883. december 14 - 1969. április 26) a híres mestertől, Takeda Sokakutól sajátította el a Daito Ryu Aikijutsu művészetét. Bár elérte a legmagasabb, Menkyokaiden fokozatot és Takeda Sokaku felkérte őt, hogy folytassa a Daito Ryu örökségét és legyen az iskola vezetője, de addigra Ueshiba már saját, tisztán Aiki alapú harcművészeti rendszer kialakításán gondolkodott, melynek középpontjában a harmónia, szeretet és az ellenfél energiájával való összhang áll. Megtörve a Daito család hagyományát, - miszerint kizárólag a kiválasztottak számára, titokban folyik a tanítás - a saját rendszerét elkezdte nyilvánosan oktatni, amit Aikido-nak nevezett el.
Szintén Takeda Sokaku tanítványa volt egy másik mester, Okuyama Ryuho (1901 – 1987), aki egyben Shiatsu orvos volt. Rendkívűl nagy hatást gyakoroltak rá az Aikijutsu gyakorlatok és már a kezdeteknél felismerte, hogy a használt harcművészeti gyakorlatok közel megegyeznek a gyógyításban használt módszerekkel és Takeda Sokaku halála után megalakította saját iskoláját Hakko Ryu néven. Ez az iskola Európában kis mértékben terjedt el, de Japánban széles körben gyakorolják.
GYIK
- Mi az a Szamuráj suli?
- Milyen harcművészet a TAKEDA RYU?
- Mit jelent az a "Aikido" és az "Aikijutsu"?
- Mi az a tradicionális iskola?
- Miben különbözik az "Aikido" és az "Aikijutsu"?
- Milyen technikai különbségek vannak az "Aikido" és az "Aikijutsu" között?
- A Takeda Sokaku (Daito Ryu) féle harcművészetet oktatjátok?
- Hányfajta irányzatot oktattok?
- Takeda ryu, Daito ryu, Hakko Ryu, Aikido. Tessék?!
- Szeretnék harcművészetet tanulni, de félek a gyakorlatoktól.
- Lány vagyok és ez nekem túl agresszív. Gyűlölöm az agresszivitást!
- Lány vagyok. Ha férfi az ellenfél, úgysem tudom megvédeni magam.
- A Takeda Ryu iskola hatékony az utcán?
- Az Aikijutsu elég fájdalmasnak tűnik. Ez igaz? Nem veszélyes ez?