A Takeda Sokaku (Daito Ryu) féle harcművészetet oktatjátok?



Erre a kérdésre nem tudom egyszerűen megadni a választ: Igen is és nem is! Annak megértésére, hogy miért nem tudok egyértelmű választ adni, had adjak egy rövid történelmi áttekintést:

Az Aiki alapú harcművészet kialakulásáról, már a korai időszakokban is szóltak történetek. A legkorábbi KEIKO császár (kb.71 - 130 között uralkodott) uralkodásának 27. évéből származik. (Bővebben itt lehet olvasni.) Ekkor még a családot Minamotonak hívták. A sok évszázadon keresztül tesztelt és fejlesztett gyakorlatokat először a híres generális, Minamoto no Yoshimitsu (1045 – 1127 november 25) foglalta rendszerbe. Sokan őt tekintik az AIKI atyjának. Yoshimitsu nemcsak a harcművészeti iskolát alapította meg, hanem családja nevét Minamotoról Takeda-ra változtatta.

A Takeda család számára a 16. század volt a sikereinek csúcspontja. A sikerek elérésben legfontosabb szerepet játszotta a Japán történelem egyik leghíresebb alakja, Takeda Shingen (1521 december 1 – 1573 május 13). Takeda Shingen radikálisan megváltoztatta a Japánban addig ismert harcászati és törvényi nézeteket, így sokan úgy gondolják, hogy akár Shógun is lehetett volna belőle. Pontos információk nem maradtak fenn halála körülményeiről, de azt tudjuk, hogy 1573-ban bekövetkezett halála után a család egyre inkább elvesztette befolyását, elkezdte a hatalomból való folyamatos kiszorulását.

A folyamatos veszteségek, kudarcok és bukások harására Takeda Kunitsugu úgy döntött, hogy családjával Aizu tartományba költözik, ahol nevet változtatva szerzi vissza családja becsületét. Ekkor változtatta meg családja nevét Daito Ryu-ra. A Daito Ryu harcművészeti iskolát a 16. században alapították és innentől kezdve beszélhetünk két párhuzamosan fejlődő ágról.

A fenti történetből kiderül, hogy bár a Takeda Ryu és a Daito Ryu rokon iskolák, történetük sokáig azonos szálon fut, mégis az egymástól elszigetelt fejlődés miatt nem beszélhetünk azonos iskoláról.